VENDÉGEK TAPASZTALATAI
Katalin levele
Kedves Antónia!
Januárban vettem részt a Mayr-kúrán, ami akut gyomorfájásom miatt
volt szükséges, mivel a klasszikus orvostudomány nem tudott vele mit
kezdeni. A gyomromnak és az önbecsülésemnek nagyon jót tett a kúra,
főleg az hogy egyáltalán végig tudtam csinálni. Kellemes
mellékhatásként sikerült a súlyomat az álom 60 kg alá terelni.
Párkapcsolatomnak is jót tett a kis távollét. Több nőgyógyász
mondta, hogy beavatkozás nélkül nem lehet gyerekem, mert a női
hormonháztartásom nincs teljesen rendben. Abban a tudatban éltünk,
hogy gyermekünk létrehozását sok orvosi tortúra fogja megelőzni.
Lassan eltelt 2 év, majd a kúráról hazaérkezés után februárban
terhes lettem. Szerintem a böjt mindenféle háztartásomat rendbe
rakta.
Most a 8. hónapban vagyok és még mindig dolgozok. Úgy néz ki,
hogy kisfiam lesz. Eddig minden laborom jó volt és általában jól
viselem a megpróbáltatásokat. Egyedül a gyomrom nem valami jó, mert
rengetegnek érzem a gyomorsavamat, ami természetesnek mondható.
Eddig összesen 7 kg-t szedtem fel a nyári étvágytalanságomnak és a
gyomorfájásnak köszönhetően.
Szóval szeretném megköszönni, hogy létrehoztad eme
vállalkozásodat és örülök, hogy részt vehettem benne.
Sok hasonló sikert kívánok a "munkádhoz"!!!
Üdv:
Katalin
Vissza a többi levélhez
» |